Úgy tűnik, hogy Kína már két héttel előbb tudott a koronavírusról, mint az egészről szólt volna a világnak

2024. január 18. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

Kínai kutatók már 2019. december végén izolálták és feltérképezték a Covid–19 vírust, vagyis legalább két héttel azelőtt, hogy Peking nyilvánosságra hozta a vírussal kapcsolatos információkat, írja a Wall Street Journal egy frissen napvilágra került dokumentum alapján.

Egy amerikai képviselőházi bizottság által az egészségügyi minisztériumtól megszerzett dokumentumokból az derült ki, hogy egy pekingi kutató már 2019. december 28-án feltöltötte a vírus szerkezetének csaknem teljes szekvenciáját egy amerikai kormányzati adatbázisba. A kínai tisztviselők ekkor még „ismeretlen” vírusos tüdőgyulladásként jellemezték a Vuhanban kitört járványt, és még be sem zárták azt a piacot, ahonnan később az egész járványt származtatták.

Kína csak 2020. január 11-én osztotta meg a vírus szekvenciáját az Egészségügyi Világszervezettel. A szakemberek szerint ez a plusz két hét kulcsfontosságúnak bizonyulhatott volna a világ orvosai számára, hogy hamarabb megértsék a Covid–19 terjedését, meghatározhassák a védekezés módjait, és a védőoltást is előbb ki tudták volna fejleszteni.

A Twitteren az Arizonai Egyetem professzora ugyanakkor arról ír, hogy ez az információ nem annyira új:

Két-három éve tudományos és kocsmai körökben is heves viták zajlottak arról, hogy honnan is jött, hogyan szabadult rá a világra a Covid–19 nevű betegséget és azzal globális járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus. 2021 nyarán mi is részletes cikkben mutattuk be az érveket és ellenérveket, amelyek néhány fejleménnyel, de azóta is érvényesek. Azóta ez a vita, bár soha nem zárult le, jóval alacsonyabb intenzitással folyt, ám 2023 tavaszán két amerikai állami szerv is arról számolt be, hogy szerintük valószínűbb a laboreredet elmélete, mint hogy a vírus természetes úton ugrott át állatról emberre.

Az erről szóló elemzésünkben ara jutottunk, hogy valószínűleg sosem lesz vége ennek a vitának, legalábbis soha nem fog eljutni egy olyan nyugvópontra, ahol mindkét tábor el tudja engedni a kérdést. Egyszerűen azért nem, mert jó eséllyel soha nem fog előkerülni döntő bizonyíték a laborszivárgás igazolására – még akkor sem, ha történetesen így is történt volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!