Csapágyasra járatott futballisták érkeznek az Európa-bajnokságra

2021. június 8. – 04:49

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken Rómában elkezdődik az Európa-bajnokság, melyet Európa tizenegy városában rendeznek. Az eredetileg 2020-ra tervezett tornának először ad otthont egyszerre több ország, és először találkozhatunk a videóbíróval (VAR) is a tornán. A vírushelyzet, a lerövidített szezon és az átalakított játéknaptár nemcsak a szervezőket állította újabb megpróbáltatások elé, a futballisták is extrém terhelésnek voltak, vannak kitéve.

Szeptemberben válogatott meccsekkel kezdődött a 2020-2021-es szezon, az európai topbajnokságok is elindultak. A kevesebb idővel párhuzamosan nem lett alacsonyabb a mérkőzésszám, sőt, az elmaradt nemzetközi találkozók hatására már nem két válogatott meccs következett a FIFA által biztosított játéknapokon, hanem három is helyet kapott a programban. Felmerül a kérdés:

milyen kihatása lehet a sok mérkőzésnek, a pihenőidőszak nélkül teljesített évnek az Európa-bajnokságra?

A még futó szezon legtöbb meccsén pályára lépő futballisták júniusban elérhetik idei 70. fellépésüket, ami azt jelenti, hogy 4 naponta kellett odatenniük magukat.

A csapágyasra járatott futballisták listáját Bruno Fernandes vezeti. A Manchester United vezére 58 találkozón kapott lehetőséget klubcsapatában, mellette kilencszer a portugál válogatottban is teljesítenie kellett. Mögötte a Chelsea fiatalja, Mason Mount és a Liverpooltól a Paris Saint Germainhez szerződő Georginio Wijnaldum szerepelt a legtöbbet (64). A Barcelona és a francia válogatott sztárja, Antoine Griezmann, valamint az angol Premier League-ben az év labdarúgójának választott portugál klasszis, Ruben Dias is a 63. mérkőzésénél jár.

Bruno Fernandes – Fotó: Michael Regan / AFP
Bruno Fernandes – Fotó: Michael Regan / AFP

Az idősebb futballisták sem kaptak felmentést, a legtöbbször közülük Luka Modric, a Real Madrid 35 éves irányítója lépett pályára, 48 spanyol bajnoki-, kupa-, és nemzetközi meccs valamint 11 válogatott találkozó szerepel a neve mellett. A fiatalok rangsorát a még mindig csak 18 éves barcelonai tini, Pedri vezeti, klubcsapatától 52 meccsen kapott lehetőséget és a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott, melyben négyszer játszott.

A magyar válogatottban a kapus kapta a legnagyobb terhelést

A magyar válogatott leginkább foglalkoztatott játékosa, a RB Leipziggel 2017 után újra ezüstérmet szerző, valamint klubjával a német kupa döntőjéig menetelő Gulácsi Péter volt. A magyar kapus idei 47 mérkőzéséből 20-szor gólt sem kapott, a magyar válogatott kapuját pedig hétszer védte eddig ebben a szezonban.

Gulácsi átlagban minden 5. nap pályán volt, teljesített, pihenőnap nélkül.

A listát vezető Bruno Fernandes utolsó meccsein már észrevehető volt a sorozatterhelés, a spanyolok elleni felkészülési mérkőzésen ezért még csak 31 percet kapott csereként. Mason Mount keretbe sem került az angol válogatott két júniusi találkozóján Ausztria és Románia ellen. Számos nagy, hosszú kihagyást jelentő sérülés is bonyolította az idei évet, sok játékosnak, köztük a világ legjobb középső védőjének tartott Virgil van Dijknak is ki kell hagynia a tornát, miután 8 hónapja nem lépett pályára térdsérülése és operációja miatt. A magyar csapat az irányítóit kénytelen mellőzni az Európa-bajnokságon, Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt sem áll Marco Rossi rendelkezésére.

Gulácsi Péter – Fotó: Frank Hoermann / SVEN SIMON / AFP
Gulácsi Péter – Fotó: Frank Hoermann / SVEN SIMON / AFP

A döntőig jutó csapatoknak hét mérkőzés is szerepel majd a programjukban. Fontos lehet, hogy az esélyesebb nemzetek minél korábban biztosítani tudják helyüket a kieséses szakaszban, így több pihenést adhatnak a sokat szereplőknek. Előnyt jelenthet a széles kispad, az olyan keret, ahol hasonló erősségű futballisták találhatóak a 26-os névsorban, nagyobb rotációs lehetőséget biztosítva a szövetségi kapitányok számára. Franciaország, Portugália, Belgium és Anglia is bővelkedik ilyen labdarúgókban.

Az Európa-bajnokság egyik sokakat foglakoztató kérdése, hogy sikerül-e a rendelkezésre álló három hét alatt regenerálni, újra csúcsformába hozni azokat a játékosokat, akik a legtöbb játékpercet gyűjtötték az idei szezonban. A válasz péntek 21 órától érkezik, amikor elkezdődik az Európa-bajnokság az Olaszország-Törökország nyitómeccsel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!