Előkerült Kosztolányi Dezső egyik Byron-fordításának kézirata

2024. március 27. – 15:03

Másolás

Vágólapra másolva

Előkerült Kosztolányi Dezső első jelentős műfordítói munkájának teljes kézirata – jelentette be az MTA Könyvtár és Információs Központ a Facebookon.

George Byron Childe Harold zarándoklata című művének Kosztolányi Dezső által, a Kisfaludy Társaság műfordítói pályázatára 1904-ben készített fordítása az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményéből került elő.

A fordításnak eddig csak töredékei voltak ismertek.

Péti Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének oktatója azonban azonosította a teljes, tisztázott fordítást a Kisfaludy Társaság pályázataira beküldött pályaművek között, amelyeket az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye őriz. Az azonosításban segítségére volt a pályaművek 2006-ban Mázi Béla által összeállított jegyzéke, amelyben szerepel a Kosztolányi fordítás jeligéje („Felleg”).

„Az újonnan előkerült fordításnak magyar irodalomtörténeti és Byron magyarországi recepciója szempontjából is fontos hozadéka, hogy ez az angol költő művének egyetlen olyan teljes fordítása, amit jelentős huszadik századi magyar költő készített”.

Péti Miklós a Vigília 2024. áprilisi számában fogja ismertetni az azonosítás körülményeit és a fordítás tágabb kontextusát, és rövid részletet is közöl majd a fordításból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!