Meghalt Fritz Wepper, aki Harry Kleint játszotta a Derrickben

2024. március 25. – 14:04

Meghalt Fritz Wepper, aki Harry Kleint játszotta a Derrickben
Fritz Wepper színész az A&E német televíziós csatorna „Protokolle des Boesen” című krimisorozatának vetítésén a németországi Daunban 2017. szeptember 19-én – Fotó: Ulrik Eichentopf / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

82 éves korában meghalt Fritz Wepper német színész, aki Harry Klein nyomozót alakította a Derrickben – írja a Bild című német lap. Wepper kiskamaszként játszott először, a Pán Péterben, majd 1959-ben már Bernhard Wicki A híd című háborúellenes filmjében szerepelt, ami Golden Globe-ot is kapott, majd '72-ben játszott Bob Fosse nyolc Oscarral díjazott Kabaré című filmjében.

Wepper akkor lett világszerte ismert, amikor feltűnt a ZDF krimisorozatában, a Derrickben, amiben ő volt Stephan Derrick főfelügyelő partnere, Harry Klein. Derrick szerepét Horst Tappert alakította, ő 2008-ban halt meg, 85 évesen.

Derrick és Klein a sorozatban a müncheni felső tízezer körében elkövetett gyilkosságok ügyében nyomozott, az utolsó epizódot 1998-ban vetítették.

Weppert három éve daganatos betegséggel diagnosztizálták, és hosszú kórházi kezelés után 2022-ben térhetett haza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!