Lelőttek a francia rendőrök egy férfit, aki fel akarta gyújtani a roueni zsinagógát

2024. május 17. – 09:40

Másolás

Vágólapra másolva

Megpróbálta felgyújtani a roueni zsinagógát egy férfi pénteken reggel, az esethez tűzoltók is vonultak. Helyi hírek szerint reggel 6 óra 45-kor hívták a hatóságokat, amikor füstöt láttak felszállni az északnyugati Rouen zsinagógájából. A helyszínre rendőrök is érkeztek, akik lelőtték a késsel és vasrúddal felfegyverkezett gyújtogatót, amikor az feléjük indult – írja a BBC.

Rouen polgármestere, Nicolas Mayer-Rossignaol azt mondta, hogy a zsinagóga elleni támadás nemcsak a zsidó közösséget érintette, hanem az egész várost megrázta és sokkolta.

Helyszínelő rendőrök a zsinagógánál a normandiai Rouenben – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters
Helyszínelő rendőrök a zsinagógánál a normandiai Rouenben – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

„Rouenben az országos rendőrök ma kora reggel hatástalanítottak egy fegyveres személyt, aki nyilvánvalóan fel akarta gyújtani a város zsinagógáját. Gratulálok reagálásukhoz és bátorságukhoz” – írta a francia belügyminiszter, Gérald Darmanin az X-en. A gyanúsított életét vesztette.

Más nyugat-európai országokhoz hasonlóan Franciaországban is nőtt a feszültség és a harag az izraeli–gázai háború miatt, és az antiszemita cselekmények száma is megugrott a Nyugat-Európa legnagyobb zsidó és muszlim lakosságával rendelkező országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!