Az oroszok elismerték, hogy szétlőttek egy régi műholdat az űrben, de szerintük ez nem volt veszélyes

2021. november 16. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország elismerte, hogy egy régi orosz műholdat célzó fegyvertesztet hajtott végre, de azt tagadta, hogy ez veszélyes lett volna más Föld körül keringő űreszközökre.

Az Egyesült Államok hétfőn jelezte, hogy a teszt egy olyan törmelékmezőt hozott létre alacsony Föld körüli pályán, amely a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) is veszélyt jelentett, és az űrszemét még évekig problémákat fog okozni.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a teszt vakmerő volt, veszélyt jelentett az ISS-re és egy Föld körül keringő kínai űreszközre, és azt mutatta, hogy Oroszország új fegyverrendszereket fejleszt. A britek kormányszóvivője elítélte a tesztet, és sürgette Moszkvát, hogy csatlakozzon az ENSZ-ben folytatott megbeszélésekhez a világűrrel kapcsolatos felelős magatartásról.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a tesztből származó törmelék nem jelentett veszélyt az ISS-re, és ezt Washington is tudta.

„Az orosz védelmi minisztérium november 15-én sikeresen végrehajtott egy tesztet, amely eltalálta az 1982 óta Föld körüli pályán lévő, nem működő orosz műholdat, a Cselina-D-t” – áll a közleményben.

Az oroszok közleménye szerint az Egyesült Államok, Kína és India már korábban is végzett hasonló teszteket.

Oroszország azt állítja, hogy évek óta szorgalmazza egy olyan megállapodás megkötését, amely megakadályozza, hogy az űrbe telepítsenek fegyvereket, de Washington és szövetségesei az ENSZ-ben megakadályozták ezt.

(via Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!