Dánia nem alkalmazza az oltási programjában a Johnson & Johnson vakcináját

2021. május 3. – 19:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dánia nem alkalmazza a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni vakcináját az oltási programjában, jelentette be a dán egészségügyi hatóság. A közleményükben azt írják, hogy az ő megítélésük szerint a vakcina előnyei nem múlják felül a lehetséges mellékhatások kockázatát a beoltottaknál, írja az MTI.

Dánia ezt az után lépte meg, hogy április 14-én teljesen leállította az AstraZeneca-vakcinák alkalmazását is. Az indoklás mindkét esetben az volt, hogy a vakcina nagyon ritkán összefüggésbe hozható trombózisos jelenségekkel.

Az AstraZeneca esetében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) többször is hangsúlyozta, hogy az oltóanyag előnyei továbbra is felülmúlják az esetleges kockázatokat (arról itt írtunk bővebben, miért nem kell félni a vakcinától). Arról is van kutatás, hogy maga a Covid is jóval többször okoz rögösödést.

A Janssen-vakcina használatát április közepén egy időre felfüggesztették az Egyesült Államokban, mert ennél is felmerült a vérrögképződés gyanúja, de a rendelkezésre álló adatok alapján a nagyon ritka esetekkel együtt is jóval több a vakcina előnye, mint a hátránya, ezért április 24-től újra olthatnak vele. Az Európai Gyógyszerügynökség már napokkal korábban kiadott hasonló észrevételeket, és ezek nyomán egyébként a cég bejelentette, hogy folytatja az amerikai döntés után megszakított európai szállítást.

Már az AstraZeneca-oltások elhagyásakor is arról írt a Reuters, hogy Dánia oltási programja emiatt négy héttel is csúszhat. A Janssen-vakcinák az ország által rendelt oltóanyagok harmadát teszik ki, és a mostani döntés újabb négy héttel hosszabbíthatja meg az oltási programot. Az egészségügyi hatóság szerint a többi elérhető vakcinával kielégítő ütemben haladnak.

Közben dán parlamenti képviselők hétfőn megállapodtak abban, hogy önkéntes alapon azonban kérvényezni lehessen majd az országban a Johnson & Johnson és az AstraZeneca vakcináinak felhasználását, mondta el Liselott Blixt, a Dán Néppárt képviselője a Reutersnek.

Dániában eddig a lakosság 11,5 százalékát oltották be mindkét dózissal, egyet 23,32 százalék kapott. Az ország március elejétől, a járványgörbe ellaposodásával óvatosan megkezdte az újranyitást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!