Az orvosi kamara titkára szerint javul a helyzet a Covid-osztályokon, de még nem lehet hátradőlni

2021. január 14. – 09:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara novemberi jelentése szerint akkortájt egy szakképzett ápolóra 6-10 intenzív osztályos (akár lélegeztetőre helyezett) beteg jutott az ideális 2 helyett, mostanra azonban ez a szám felére, háromnegyedére csökkenhetett – véli Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.

Svéd a 444.hu-nak azt mondta: remélhetőleg javítja a túlélési esélyeket is, mivel így olyan beavatkozásokra is jut idő, amire amúgy nem. Vannak olyan műveletek, amihez több ember szükséges egyszerre, ilyen például a lélegeztetőn lévő betegek hasra fordítása, ami túlsúlyos betegek esetén mindenképp több embert igénylő feladat. „Ezt nehéz volt megoldani, amíg mindenki csak rohant a betegek közt” – mondta.

A kamara információi szerint elég nagy arányban haltak meg az intenzív osztályra került covidos betegek az őszi csúcs idején, amihez Svéd szerint annak is köze volt, hogy az alacsony létszám és nagy rohanás miatt nem mindig tudták betartani a higiéniás szabályokat, ami pedig kórházi fertőzéseket hozhat magával. Arról nincsenek publikus adatok egyelőre, hogy ez milyen mértékben emelte a halálozást, ám Svéd szerint ha vettek mintákat, ez megállapítható. Kérdés persze, hogy nyilvánosságra hozzák-e majd ezeket az adatokat.

Összességében úgy tűnik, mondja a titkár, hogy javul a helyzet, de hátradőlni még nem lehet, elég a brit variánsra gondolni, amiről tegnap jelentette be Müller Cecília, hogy már több esetben is azonosították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!