A Mol a megszokott kettő helyett hetente többször is változtathat az üzemanyag nagykereskedelmi árán

2024. május 3. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Mol az eddig heti két alkalom helyett sűrűbben is változtathat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán, írta az Index egy a kereskedelmi partnerekhez eljuttatott levél alapján.

„Az a célunk, hogy rugalmasabban tudjunk alkalmazkodni a folyamatosan változó világpiaci helyzethez” – írta a döntés indoklásaként a Mol, ami szerint a kőolaj az üzemanyagok világpiaci ára is gyorsan változik mostanában. Ezek árait a keres-kínálati viszonyok mellett a háborús konfliktusok is mozgatják, de a forint árfolyamának mozgása is hatással van rájuk, ahogy a kőolaj-kitermelés szabályozása is.

„A heti többszöri árazással az említett tényezők volatilis mozgását szükség esetén gyorsabban tudja követni a Mol, kereskedelmi partnereink pedig a korábbinál aktuálisabb, a mindenkori piaci viszonyokat jobban tükröző áron vásárolhatják meg az üzemanyagot” – írták levelükben.

A többszöri árazási lehetőség természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben élnek is vele. Csak akkor módosítanak, ha azt a világpiaci körülmények indokolják, írták a levélben.

A Mol korábbi bejelentése szerint szombattól, azaz május 4-től újabb 4-4 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, amelyet valószínűleg kormányzati nyomás hatására tettek meg. Orbán Viktor péntek reggeli szokásos rádióinterjújában azt mondta, „a magyar emberek nem fizethetnek többet a benzinért, mint a szomszédos országok átlagára”, de az elismerte, hogy első körben nem volt hibátlan a kormány javaslata az árképzésre.

A kormány és a Mol csörtéje április közepén kezdődött el újra, amikor Nagy Márton gazdasági miniszter megdorgálta a hazai üzemanyag-ellátás főszereplőit a drága tankolás miatt, és régiós árfigyelő rendszert jelentett be. A Nemzetgazdasági Minisztérium két nappal később közölte, hogy a Mol nem tartja be a kormánnyal kötött megállapodást, majd Nagy Márton egy újabb benzinárstop lehetőségét is belengette.

A magyar benzin- és dízelárak a régióban valóban magasnak számítanak, bár az EU egészében már nem annyira, tehát drága a benzin, de még drágább lesz, cikkünkből kiderül az is, hogy miért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!