Van olyan budapesti kerület, ahol már csaknem 2 millió forint/négyzetméter az új építésű ingatlanok átlagára

2021. december 27. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Erősebb évet zárt idén a lakáspiac tavalyhoz képest, amiben a járvány mellett komoly szerepük volt a 2021-ben kibővített állami támogatásoknak is. Komoly különbségek alakult ki az új és a használt lakások szegmense között, ráadásul a budapesti és a fővároson kívüli piac is eltérő eredményeket ért el, az agglomerációs térségek pedig lendületben maradtak – áll az Ingatlan.com hétfőn a Telexhez is eljuttatott összefoglalójában, amely az év legfontosabb lakáspiaci tendenciáit veszi számba. A főbb megállapítások:

  • A használt lakások mellett idén elhúztak az újak. Az előbbiek iránti kereslet 5,5 százalékkal nőtt a „rendkívül visszafogott”-ként jellemzett 2020-hoz képest, az új építésűekre 64 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés.
  • 2021-ben a legnagyobb hatást a járványhatás mellett az állami támogatások bővülése, a hitelkamatok emelkedése és a zöldotthon-program elindulása gyakorolta a lakáspiacra.
  • 2021 eleje és vége között Budapesten a használt lakások négyzetméterára 9 százalékkal, az újaké 14 százalékkal nőtt.
  • A megyeszékhelyeken a használt lakóingatlanok 15 százalékkal, az újak 19 százalékkal drágultak.

Az idén a vezető ingatlanpiaci oldalon feladott több mint 500 ezer hirdetésen alapuló elemzésből kiderül az is, hogy a használt lakóingatlanokra történő keresések az év elején ugrottak meg. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ezt arra vezette vissza, hogy 2021-ben tovább bővült a lakástámogatási program, és új kedvezmények jelentek meg. Ennek következtében több ezer olyan adásvételt halasztottak az idei év elejére a vevők, amely tavaly lett volna esedékes. Nyár elejére ez a lendület már kevéssé volt érezhető a használt lakások piacán, késő nyártól kora őszig a hitelkamatok emelkedése jellemezte a lakáspiacot, ami szintén fékezőleg hatott a lakáspiac lendületére.

Októberben a zöldotthon-program elindulása – ennek keretében kedvezményes hitelt igényelhetnek azok, akik energiatakarékos új lakást vagy házat vásárolnának vagy építenének – berobbantotta az új lakások piacát, melyet a kedvezményes lakásépítési áfa idei visszavezetése amúgy is felpörgetett. Ez magyarázza azt, hogy az új építésű lakások iránti érdeklődés 64 százalékkal emelkedett tavalyihoz képest, és ez a növekedés valószínűleg 2022-ben sem áll majd meg.

A XII. kerületben már a kétmilliós négyzetméterár felé tart a piac

A kereslet mellett az árak is nőttek – és hasonlóan egyenetlenül. A fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 9 százalékkal 800 ezer forintra nőtt 2021 januárja és decembere között. A legdrágább városrész az V. kerület, ahol decemberben közel 1,2 millió forint volt az átlagár. A legolcsóbban pedig – négyzetméterenként 509 ezer forintért – a XXIII. kerületben kínálták a használt lakóingatlanokat. Ezen belül az új budapesti lakásoknál 14 százalékos áremelkedés következett be, így az év utolsó hónapját 984 ezer forintos átlagárral zárták – a XII. kerületben már a kétmilliós átlagos négyzetméterárat közelíti a piac (1,9 millió/négyzetméteres átlagárral), a XX. kerületben is 705 ezer forint/négyzetméter egy átlagos új építésű lakás ára. A KPMG egy hete megjelent elemzése szerint egyébként az utóbbi nyolc évben megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára Budapesten. Az Eurostat összesítése alapján pedig 2010 óta pedig országos szinten és a használt lakásokat is figyelembe véve 109 százalékkal emelkedtek a lakásárak, így az Európai Unió tagállamai közül a harmadik helyen áll a lakások drágulásában.

A megyeszékhelyeken a használt lakásoknál 15 százalékos drágulás történt, így decemberre 485 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A top 5-ben kapott helyet Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged és Veszprém 500–611 ezres átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbbak közé tartozik Kaposvár 316 ezer, Békéscsaba 287 ezer és Salgótarján 187 ezer forintos árral. A megyeszékhelyeken eladó új lakóingatlanok négyzetméterára 2021 elejétől számolva 19 százalékkal 651 ezer forintra emelkedett. Veszprémben, Debrecenben, Szegeden és Pécsen 718–766 ezer forint volt a decemberi kínálati ár, így ezek a városok a legdrágábbak. Legolcsóbban pedig Kaposváron, Békéscsabán és Nyíregyházán hirdették az új lakásokat, utóbbi megyeszékhelyeken 464–512 ezer forintba kerül egy négyzetméter.

2021-ben kitartott, sőt erősödött az a járvány miatt kialakult trend, hogy felértékelődtek a budapesti és a megyeszékhelyek agglomerációjában található ingatlanok. A második otthont keresők és befektetők egy jelentős része pedig a Balatonon vásárolt,

ennek következtében az északi part 28 százalékkal, a déli part pedig több mint 40 százalékkal drágult 2021-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!