1582-ben XIII. Gergely pápa bevezette a Gergely-naptárat. Erre azért volt szükség, mert korábban Európa nagy része a julián naptárat használta, ez viszont nem illeszkedett megfelelően a keresztény egyházi ünnepekhez.
A konkrét probléma a húsvét dátumának kiszámításával volt. Kr. u. 325-ben a niceai zsinat úgy döntött, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő első vasárnapra kell esnie a Jézus feltámadását üdvözlő ünnepnek. Néhány évszázaddal később azonban észrevették, hogy a zsinat által kitűzött tavaszi nap-éj egyenlőség dátuma, vagyis a március 21., szépen lassan elkúszott a tényleges, csillagászati napéjegyenlőségtől.
A julián naptár egyébként egész jól működött, de nem csak a kereszténység miatt kellett váltani róla. A Kr. e. 45-ben Julius Caesar által bevezetett (és róla elnevezett) szisztéma szerint az év 365 napból állt, és minden negyedik évben egy szökőnapot iktattak a többihez. Caesar és csillagászai sokat segítettek egyébként a korábbi helyzeten: a 355 holdi év után megváltás volt a naphoz igazítani a naptárat. Az átálláskor egyébként a Kr. e. 46-os évet a „zűrzavar éveként” emlegették, mert 445 napig tartott. Később a probléma viszont az volt, hogy mivel a tényleges napév 365,24219 napból áll, a julián naptár minden évben 11 percnyi előnyt hozott össze, és relatíve sűrűn, 128 évenként egy napot elcsúszott a valósághoz képest.
A csúszáson és a zsinaton kívül az is a Gergely-naptár létrehozása mellett szólt, hogy az eltérés a középkorban egyre nagyobb nehézségeket okozott a mezőgazdasági munkák ütemezésekor, ezért a 13–15. században már egyre többen sürgették a naptárreformot. A feladatot XIII. Gergely vállalta magára.
Ekkor a julián naptár már teljes káoszt okozott a húsvét kiszámításában, az lassan átcsúszott a nyárba, míg a karácsony azzal fenyegetett, hogy tavaszi ünnep lesz belőle.
A 17 évszázadnyi julián naptáras időszak után előbb IV. Szixtusz próbálkozott a naptárreformmal a 15. század végén, de végül XIII. Gergely pápa volt az, aki 1576-ban bizottságot hívott össze a naptárreform előkészítésére. Luigi Giglio orvos volt az értelmi szerzője annak az elképzelésnek, hogy egy tíznapos csúsztatott átmeneti időszak megfelelő lehet az átálláshoz. Emellett egy új szökőévrendszert is kitalált, ami azt jelentette volna, hogy a 100-zal osztható, de 400-zal nem osztható évek (például 1800, 1900 és 2100) nem kapnak többletnapot, így a napév és a földi naptár közötti különbség mindössze 0,00031 napra, azaz 26 másodpercre csökken. Ez bonyolultan hangzik, de valójában annyit takar, hogy szökőév lett minden néggyel osztható év, kivéve a százzal oszthatókat, viszont szökőévek maradtak a 400-zal osztható évek.
A projektet vezető csillagász, Christopher Clavius öt évig ült a javaslatokon, végül pedig egyetértett Lilio elképzeléseinek jelentős részével, noha úgy gondolta, hogy a szóban forgó átmeneti tíz napot érdemes lenne egyszerre letudni. Ezért 1582 februárjában Gergely pápa kiadta az „Inter gravissimus” pápai bullát, ami részletezte az új naptár bevezetését. A keltezésben még 1581 szerepelt, mert ugyanekkor került át az év kezdete márciusról januárra is, így az 1582-es év nemcsak tíz nappal, de még két hónappal is rövidebb lett. A bulla értelmében Európa katolikus részén az emberek 1582. október 4-én, csütörtökön elaludtak, és csak október 15-én keltek fel – érdekes módon pénteken, mert a hét napjainak sorrendjét senki nem akarta bántani. Az új naptárrendszert először csak a katolikus európai országokban vezették be, de hamar kiderült, hogy az eltérő számítások nagyobb káoszt okoznak, mint amennyire hasznosak.
A tíznapos kiesés azért okozott felfordulást, többek között a mélyen hívők között is: egyesek amiatt aggódtak, hogy a mennyországot senki nem értesítette a változásról, és az egyes szentek napjaira időzített imák nem fogják elérni a célszemélyeket.
A bérleti díjakat és a béreket újra kellett számolni, a születésnapokat és az évfordulókat pedig tíz nappal későbbre tették. Zavargások törtek ki többek között Lengyelországban, rengeteg ország hónapokig, évekig, évtizedekig nem tudott, vagy nem akart váltani az új naptármódszerre. A britek például 1752-re álltak be a sorba, nekik (és gyarmataiknak) már 11 napot kellett kihagyniuk, Németországban viszont a 17. századig párhuzamosan működött a két naptárrendszer.
Az egyik legutolsó ország, amely átváltott a juliánról a Gergely-naptárra, Görögország volt, ők 1923-ban adták be a derekukat, és 12 napot kellett eltüntetniük. Náluk már csak Szaúd-Arábia a lassabb, ott 2016-ig használták az iszlám naptárat. Az átállás a Habsburg Birodalomban 1584-ben történt meg, Magyarországon pedig az 1588-as diéta iktatta törvénybe a naptár használatát, amit a protestánsok élesen elutasítottak. A legtovább a máramarosi református egyházkerület tartott ki, ahol egészen 1623-ig még a régi naptár volt érvényben.
A jelenlegi naptár sem hibátlan, de most már csak 3000 évenként csúszik egy napot. Ezért 4782-ben egy napot megint el kell majd tüntetnie annak, aki szeretné, hogy a naptári és a csillagászati év kövesse egymást.