Öten adtak le főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, de csak négyen maradtak állva

2024. május 6. – 20:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Választási Bizottságnál határidőig öt főpolgármester-jelölt adta az ajánlásokat, de úgy tűnik, hogy maximum négyen kerülhetnek fel végül a szavazólapra.

Főpolgármester-jelölt az lehet, akit legalább 5000 budapesti választópolgár jelöltnek ajánlott, a szükséges mennyiségű aláírásokat május 6-án délután négy óráig leadta.

Május 6-a a nagy visszalépések napja volt, a magyar politikában jószerivel ismeretlen jelöltek jelezték, hogy nem kívánnak elindulni a választáson. Kovács János, Kovács János (1947), Ferenczik József és Ács László is a hajrában visszakozott, míg öten korábban jelentették be a visszalépésüket.

A Fidesz–KDNP jelöltjét Szentkirályi Alexandrát már április 26-án nyilvántartásba vették, míg négy lehetséges ellenfelének a napokban hitelesíthetik az indulását. A jelenlegi városvezető, a Párbeszéd-Zöldek, Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt támogatásával induló Karácsony Gergely május 3-án adta le az ajánlásokat, ahogy a Lehet Más a Politika támogatásával induló Vitézy Dávid is. Őket egy nappal előzte meg a Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András, őket a Fővárosi Választási Bizottság már nem jogerősen nyilvántartásba is vette.

A lista kakukktojása a függetlenként induló Vas Annamária, aki csak május 2-án regisztrált az NVI-nél, hogy felvegye az ajánlóíveket. Vas az NVI honlapja szerint adott le íveket, de a nyilvántartásba vételét elutasították. Igaz, egyelőre ez a döntés nem jogerős.

A június 9-ei voksoláson a főpolgármester-jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Grundtner András, 2. Vitézy Dávid, 3. Szentkirályi Alexandra, 4. Karácsony Gergely, 5. Vas Annamária.

Az FVB visszautasította Vas Annamária főpolgármester-jelölti nyilvántartásba vételét, mivel ő nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ötezer ajánlást. Ennek ellenére az ő neve is szerepelt a sorsoláson, mivel a jogszabály ezt írja elő. Ha a jogorvoslatok lezárulta után Vas Annamária nyilvántartásba vételének visszautasítása jogerőre emelkedik, ő nem kerül fel a szavazólapra, de kiesésével a jelöltek egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!