Ilyen sorrendben szerepelnek majd a pártlisták az EP-választás szavazólapján

2024. május 3. – 19:17

Másolás

Vágólapra másolva

Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén, hogy a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 13 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon.

A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:

  • 1. Megoldás Mozgalom
  • 2. LMP-Magyarország Zöld Pártja
  • 3. Demokratikus Koalíció – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd-A Zöldek Pártja közös listája
  • 4. Második Reformkor Párt
  • 5. Mindenki Magyarországa Néppárt
  • 6. Momentum Mozgalom
  • 7. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt közös listája
  • 8. Jobbik-Konzervatívok
  • 9. Új Alternatíva Párt
  • 10. Tisztelet és Szabadság Párt
  • 11. Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • 12. Mi Hazánk Mozgalom
  • 13. A Nép Pártja.

A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt (illetve több párt esetén pártok) neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve.

Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az NVB két listát (a Fidesz–KDNP-ét és a Mi Hazánk Mozgalomét) már korábban nyilvántartásba vett, és a határozatok jogerőre emelkedtek. Tizenegy listát pénteken jelentettek be. Az ajánlások ellenőrzését követően az NVB-nek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell a lista nyilvántartásba vételéről döntenie.

Tehát később válik véglegessé, hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, viszont a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!