Egy bokor menthette meg Csepelen az ötemeletnyit zuhanó hároméves életét

2024. április 20. – 19:28

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken esett ki egy hároméves fiú az ötödik emeletről a csepeli Kossuth Lajos utcában, és túlélte a zuhanást. Az RTL Híradója szerint valószínűleg ezt egy bokornak köszönheti, ami tompította az esést.

A RTL információi szerint a fiú a zuhanás után eszméleténél volt és sírt. Egy szemtanú azt mondta, több mentőautó is a helyszínre érkezett, és nagyjából fél órába telt, mire szállítható állapotba hozták.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy emelt szintű légzésbiztosításra volt szükség, a kiérkező mentőknek azt kellett feltételezniük, hogy súlyos belső sérüléseket szenvedett. Lélegeztetve vitte a gyerekrohamkocsi a Baleseti Intézetbe.

A rendőrök kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak, de egyelőre nincs gyanúsítottjuk, keresik, ki lehet a felelős a balesetért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!