Szijjártó Péter: Az európai vezetők egy jelentős része háborús pszichózisban szenved

2024. április 19. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

Meg tudtuk védeni a magyar emberek munkahelyeit, az energiaellátásunkat, segíteni tudtunk a bajban lévőknek – mondta Szijjártó Péter. „A helyzet az, hogy minden fajta nyomásgyakorlás, fenyegetőzés és zsarolási szándék ellenére kívül tudtuk tartani a háborún Magyarországot” – tette hozzá. Azt is mondta, hogy volt, és van is rajtunk nyomás bőven kívülről és belülről nyomás bőven.

Szijjártó szerint nemcsak, hogy ellenálltunk a nyomásnak, de mi, magyarok egyetlen olyan lépést sem tettünk, ami belevitt volna minket a háborúba, erre pedig az országnak büszkének kell lennie. A transzatlanti közösségből mi álltunk ki egyedül a béke mellett, nem szállítottunk újabb emberáldozatokat hozó és a háborút súlyosbító fegyvereket. Erre is legyünk büszkék – mondta.

Szijjártó Péter – Forrás: Szjjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter – Forrás: Szjjártó Péter / Facebook

Szerinte a háborús nyomás nem fog csökkenni, sőt, növekedni fog, és azt is kifejtette, hogy szerinte ennek több oka van:

  1. Az európai politikai vezetők egy jelentős része ma már háborús pszichózisban szenved. A háború elején azt remélhettük, hogy csak a Fortnite-ban képzelték magukat, most már úgy érzik, hogy ők maguk is háborúban állnak. Ez azonban nem igaz: Európa nem áll háborúban, senki nem támadta meg.
  2. Az európai politikai vezetők egy része egészen egyszerűen elrontotta. Rossz stratégiát választott, ez konkrét és súlyos károkat okoz Európának és az európai embereknek. Itt a szankciók hatásairól és a háborús energiaárakról beszél, illetve az ukrán gabona beengedésének hatásairól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!