Száz új villamossal érkezett Vitézy a főpolgármesteri programjának bemutatására

Száz új villamossal érkezett Vitézy a főpolgármesteri programjának bemutatására

Másolás

Vágólapra másolva

Tízezer új szolgálati és bérlakás, száz új villamos, évente 10 ezer forintos kultúrkupon mindenkinek, 350 kilométernyi közútfelújítás, több zebra, egységes parkolási rendszer, elektromos taxik, átfogó kisállat-ivartalanítási program, állami pénzek kitaposása – a Budai Fonó Zeneházban mutatta be főpolgármesteri programját népes közönség előtt Vitézy Dávid, az LMP jelöltje.

Sokan nem találnák ki, melyik programpont bejelentésénél csendült fel az első nagyobb taps Vitézy Dávid csütörtöki programbemutató beszéde közben: zöldfejlesztések ide, ingyen 10 ezer forintos kultúrkupon oda, az első nagyobb ováció akkor tört ki, amikor Vitézy kijelentette, hogy 350 kilométernyi fővárosi közutat fog felújítani.

A második nagy taps akkor érkezett, amikor a jelenlegi városvezetésnek azt üzente, hogy ötlete nyomán ne csak az Astoriánál fessenek fel zebrát, hanem az Örs vezér terénél is, ő csak örül ennek. A harmadik pedig akkor, amikor egy új, az eddigi mutyizós rendszert megszüntető egységes parkolási törvény felterjesztési jogával kapcsolatban közölte, hogy egy városvezetésnek ezzel kell foglalkozni, nem az országos pártpolitikával.

Ez utóbbi elem már régóta hangsúlyos Vitézy kampányában, Karácsony Gergely regnáló főpolgármester most is megkapta, hogy bár Vitézy rá szavazott, és a programja sokban hasonlít az övéhez, szinte semmi sem valósult meg belőle – helyette viszont volt nagy főváros–kormány-csatározás. Eközben Vitézy szerint a kormány is létrehozta a Budapest-ellenes minisztériumot Lázár János vezetésével, aki örömmel állította le a fővárosi fejlesztéseket. Ennek köszönhetően Vitézy szerint az elmúlt években nem haladt semmi, lényegében leállt minden fejlesztés.

Vitézy ugyanakkor azt ígéri, hogy a lehetetlent is meg lehet csinálni, ugyanúgy, mint amikor megcsinálták régebben a mindenki által keresztülvihetetlennek tartott Bécsi úti villamosvágány-füvesítést. Így meg lehet találni a közös pontokat a kormánnyal is, és lehet velük is együttműködni.

A főpolgármester-jelölt beszédében végigment a 101 pontos programjának főbb fejezetein és pontjain. Eszerint a lakásszektorban 10 ezer új szolgálati és bérlakás építését ígéri a rozsdaövezetek felhasználásával, állami együttműködéssel. Folytatná a leállt panelfelújítási programot, valamint kialakítana egy mintavárosrészt, ahol a legmodernebb technológiákat vennének igénybe a működéshez.

A közösségi közlekedésben Vitézy a külső kerületi csomópontok, aluljárók megújítására helyezte a hangsúlyt. Emellett új villamostendert írna ki, 100 új villamost venne, új villamosvonalakat építene ki a Bajcsy-Zsilinszky úton (ezt Karácsonyék egyébként a pesti fonódó néven tervezik), a budai fonódó folytatásaként, és Rákospalota felé.

A buszoknál 24 órás buszüzemet ígér a gerincjáratokon, a buszflotta harmadának elektromos buszokkal kiváltását, több buszsávot, és külvárosi expresszbusz hálózatot. Mint mondta, folytatná a kerékpárút-hálózat kiépítését, de felülvizsgálná az Üllői úti rendet. Elhangzott a BKK-rendészet már többször említett felállítása is.

A fővárosi közúthálózat Vitézy szerint nagyon rossz állapotban van ezért konkrét ígéretet tett a felújítások megtízszerezésére: összesen 350 kilométernyi közút felújítására. A közlekedésbiztonság helyzetét az jelzi a jelölt szerint, hogy csak tavaly 48-an haltak meg a fővárosi közutakon. Mint mondta, hiába van a fővárosnak jó stratégiája, ebben sem volt előrelépés: se zebra, se traffipax, se lakó-pihenő övezetek kiterjesztése. Vitézy ellenben ezeket mind meglépné, derült ki.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A köz egészségügyi állapotát több tömegsport-létesítménnyel, korrektebb levegőminőség-méréssel, elektromos taxikkal (2028-tól), és a Hungária körúton belül kizárólag elektromos kisáruszállító furgonokkal javítaná Vitézy. A sürgősségi betegellátás fejlesztését személyesen kihajtja a kormányból, mint ígérte, addig jár a minisztérium nyakára, amíg megszűnik a túlterheltség. Az állatvédelem területén átfogó ivartalanítási programot indítana, és az Illatos úti helyett új állatvédelmi központot építtetne, 24 órás ügyelettel.

Új elem, hogy Vitézy évi 10 ezer forint kultúrkupont adna minden budapestinek, amit a fővárosi fenntartású intézményekben használhatnának fel az állatkerttől a színházakig. Mint közölte, vállalja a Rác és Király fürdő újranyitását, és a Budapest Múzeum felállítását a rehabilitálandó óbudai gázgyári területen. Új Vidámparkot is szeretne Vitézy, ha lehet Észak-Csepelen, magánbefektetőkkel. A Városligetben kitaposná a kormányból a Biodóm befejezéshez szükséges pénzt. Ha már harc, Vitézy kiharcolná a hévek valamint az elővárosi vasút fejlesztését is.

Víziója, hogy az Úszóarénától Csepel északi részéig folyamatos Duna-parti sétány vezessen, több dunai gyaloghíddal (a Molnár-szigetnél, a Margit-szigetnél és az Óbudai-szigetnél). Ehhez eltávolítaná ő is a szállodahajókat a belső városrészből. Beszédét azzal zárta: új lapot kell kezdeni a kormány-főváros viszonyban, hogy az ne egy permanens ellentét, ne egy folyamatos kormány-ellenzék találkozó legyen, hanem ahol lehet, együttműködés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!