Hóeséssel indult a reggel Budapesten

2021. január 14. – 07:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Éjszaka és hajnalban is hó esett a Dunakanyarban és a főváros körül. „ A sűrű havazás rövid idő alatt pár centiméternyi hótakarót eredményezett az érintett térségekben” – írta az Időkép.

A hőmérséklet országszerte -1 és +2 fok között volt hajnalban. Napközben -1 és +5, késő este 0 és -6 fok közötti hőmérséklet várható.

A nap folyamán a felhőtakaró egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, gomolyosodik, de főként az északkeleti, keleti megyékben egész nap több maradhat a felhőzet – írta a Met.hu. Elszórtan, de a keleti tájakon akár tartósabban is lehetséges hózápor, havazás.

Fotó: Thüringer Barbara / Telex
Fotó: Thüringer Barbara / Telex

Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyen viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás.

Csütörtök estig a havazásokból, hózáporokból általában maximum 5 centiméternyi friss hóréteg alakulhat ki, de lokálisan ennél több is lehullhat egy-egy intenzívebb gócból, erre nagyobb esély a keleti, északkeleti vidékeken van.

Ónos eső, havazás és az erős szél veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint

  • ónos eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére,
  • havazás miatt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!