Britney Spears egyezségre jutott apjával

2024. április 27. – 19:47

Másolás

Vágólapra másolva

Britney Spears egyezségre jutott az apja és egyben korábbi gondnoka, Jamie Spears által követelt ügyvédi díjak ügyében, írja a CBS.

Az énekesnő ügyvédje pénteken kiadott nyilatkozatában azt mondta: „Britney Spears szabadságába mostantól az is beletartozik, hogy nem kell többé bíróságra járnia, nem kell részt vennie a gondnoksági üggyel kapcsolatos jogi eljárásokban.”

Ha nem sikerült volna megegyezniük, az énekesnő és apja perre kényszerülhetett volna. Britney Spears azt állította, hogy apja jogtalanul gazdagodott meg gondviselői szerepében. Jamie Spears tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, és ragaszkodott ahhoz, hogy minden döntését a lánya érdekében hozta. A mostani megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Az énekesnő közel 14 évig állt gondnokság alatt, de 2021 novemberében a bíróság felfüggesztette azt. Emlékirataiban arról írt, hogy a gondnokság alatt az élete minden egyes részlete szabályozva volt – beleértve az étrendjét, a karrierjét, sőt még a fogamzásgátlásáról sem dönthetett önállóan. Az önéletrajzot mi is olvastuk, ebben a cikkben írtunk róla részletesen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!