Lázár János egy padon üldögélve elmélkedett arról, hogy Budapestnek bénázó férfiak helyett egy erős nőre lenne szüksége

2024. május 3. – 08:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Pénzem kevés van, úgy látom, hogy te képes leszel elszedni tőlem, amim van” – jegyezte meg Lázár János egy napsütéses tavaszi napon egy fővárosi padon üldögélve. Beszélgetőtársa Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje volt, aki az építési és közlekedési miniszter felajánlását elfogadva nevetgélve válaszolta: nagyon szívesen elvenné a pénzét, természetesen a budapestiek javára.

De nem csak pénzről esett szó köztük, Lázár János azt is kifejtette, hogy Szentkirályi ellenfelei (Karácsony Gergely és Vitézy Dávid), „olyan férfiemberek, akik egyébként vidéken nem tudnának boldogulni, mert amit ők előadnak, abból vidéken nem lehet megélni”.

„Tehát itt egy talpraesett nőre van szükség, hogy rendet tegyen. És általában be szokott jönni, hogyha bénázó férfiak helyett – vagy nem tudom, kik helyett – átveszi egy nő az irányítást” – jelentette ki a padon üldögélő Lázár, amit Szentkirályi széles mosollyal az arcán nyugtázott.

A Lázár János – pad – Szentkirályi Alexandra trióról készült képet egyébként már április 30-án megosztotta a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Akkor annyit fűzött hozzá, a miniszterrel megállapodtak abban, hogy a BKV-BKK 15 ezer dolgozója is részesülhessen a kedvezményes vállalati országbérletben.

Ezt pár nappal később némileg árnyalta Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester, amikor azt írta, szép dolog az ellenfelétől, hogy kedvezményes országbérletet adna a BKK-BKV-dolgozóknak, csak éppen erről a főváros már februárban megállapodott a kormánnyal, már csak el kéne fogadni az erről szóló törvénymódosítást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!