Sosem volt még ilyen: két magyar férfi teniszező a legjobb 50 között

2024. május 6. – 10:33

Sosem volt még ilyen: két magyar férfi teniszező a legjobb 50 között
Fucsovics Márton visszakapaszkodott a legjobb ötven játékos közé – Fotó: Nuno Cruz / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján Marozsán Fábián a karriercsúcsot jelentő 36., míg Fucsovics Márton az elmúlt hetek nagyszerű játékával (Bukarestben tornát nyert) az 50. helyre kapaszkodott vissza.

Marozsán a második fordulóban búcsúzott a madridi 1000-es tornán, de így is egy helyet lépett előre a két héttel ezelőtti pozíciójához képest, egyben pályafutása legjobbja a 36. hely. A neheze most jön neki, mert mostantól pontokat kell védenie, hiszen tavaly Rómában robbant be Alcaraz legyőzésével.

Fucsovics a múlt héten negyeddöntős volt Cagliariban, és bár erre a mérkőzésre nem állt ki kisebb sérülése miatt, így is három helyet javított a korábbi helyezésén.

Az olimpiai részvételhez június 10-én kell – alapesetben – az első 56-ban lenni a világranglistán, ugyanakkor nemzetenként maximum négy játékos szerepelhet egyesben Párizsban, így további pozíciók is kvótát érhetnek majd.

A jelenleg ismert világranglista 1973-as bevezetése óta egyszer sem fordult elő, hogy két magyar egyszerre ilyen előkelő helyen legyen.

1973-ban Szőke Péter volt a 47. helyen, de akkor Taróczy Balázs még csak bontogatta a szárnyait. Egy év múlva Taróczy már az 50-ben volt, de akkorra már Szőke visszaesett.

1984. július végén is közel állt ehhez két magyar játékos: Kuhárszky Zoltán az 53. helyre lépett előre, amikor Taróczy a 32. helyen állt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!