„Tudok hisztis lenni, ez egy ilyen csajos dolog” – bemutatta az RTL a Való Világ első beköltözőit

2024. május 3. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

Bemutatta az RTL az első három játékost, akik vasárnap este beköltöznek a Való Világ villájába.

VV Gina 32 éves tetoválóművész, aki azt mondja, a külseje ellenére „egyszerű emberkének” tartja magát, ami azt jelenti, hogy nem hisztizik feleslegesen, és nincsenek hóbortjai. Amit nem szeret: „a kéretlen nyávogás”.

A 29 éves VV Kikidi (foglalkozása: villalakó) az RTL jellemzése szerint „képes volt belül elmélyülni abban, hogy hogy néz ki kívül”. Mint mondja, azt szeretné megmutatni az embereknek, hogy lehet nyugodtabban, kellemesebben, boldogabban, kedvesebben is élni az életet.

VV Dorka 21 éves „szolis”, jószívűnek és viccesnek tartja magát, és saját bevallása szerint nem gonoszkodó és balhés. Ő „szingliként költözik be a villába, mert hadilábon áll a pasikkal”, az RTL szerint a társkereső oldalak helyett már inkább a könyvtárakat látogatja, ahol a pszichológia címszó alatt keresgél magának olvasnivalókat. „Tudok hisztis lenni egyébként, ez egy ilyen csajos dolog” – mondja. És nyűgös is tud lenni.

Vasárnap este összesen nyolcan költöznek majd be a villába.

Február végén írtuk meg, hogy elindult a jelentkezés a Való Világ 12. szériájára. Az RTL úgy hirdette a valóságshow-t, hogy a leendő villalakók közül a legjobb többévi bérét viheti haza nyereményként.

A 11. Való Világot és az azzal járó 36 millió forintos fődíjat VV Kriszti nyerte meg. A valóságshow második helyezettje VV Melina, a harmadik pedig Rico lett. VV Kriszti úgy nyerte meg a legzűrösebbnek mondott 11. szériát, hogy a luxusbörtönben töltött több mint három hónap alatt semmilyen botrányba nem keveredett bele, és egyszer sem kellett párbajoznia. A műsor után VV Krisztit a Telexnek adott interjújában arról is kérdeztük, mit kezd majd a millióival.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!