Cher: A korombeli férfiak mind halottak, de már régen is féltek tőlem, ezért randizom fiatalemberekkel

2024. május 3. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid, de velős interjúban beszélt a 77 éves Cher korábbi és jelenlegi randizgatásairól, arról, hogy miért utasította vissza Elvis Presley közeledését, és arról, hogy hogyan barátkoztak össze Meryl Streeppel.

Az Oscar és Golden Globe-díjjal is jutalmazott színész-énekesnő arról mesélt, hogy amikor 1983-ban megjelent Silkwood című film forgatására készült, majdnem nem ment el a helyszínre, mert annyira meg volt ijedve Meryl Streeptől. Végül a nővére mégis becsomagolta a holmijait, és amikor Cher odaért a forgatási helyszínre, Streep nagyon kedvesen fogadta. A találkozásból végül életre szóló barátság lett, a két színésznő mai napig jó kapcsolatot ápol.

Cher arról is beszélt, hogy a karrierje nem ment mindig zökkenőmentesen. Elmondása szerint egy ponton elveszítette az összes pénzét – bár azt nem fejti ki, hogy mikor és hogyan –, és a nulláról újra fel kellett építenie magát. Akkor ment el Las Vegasba, és kezdte el a saját show-ját. „Én is úgy voltam vele, hogy mi a fenét keres itt Elvis? Az emberek nem mentek el Las Vegasba, az egy elefánttemető volt” – mesélte.

Az is szóba került, hogy annak idején, amikor Elvis Presley megpróbált udvarolni neki, miért utasította el az énekest. Cher szerint eléggé aggasztotta, hogy milyen emberek veszik körül Elvist, és az is riasztó volt számára, hogy a legendás zenész milyen ember hírében áll.

A popsztár elmondása szerint a munkáján kívül elég visszahúzódó, a férfiak között pedig félénk, ezért ő maga nem szokott kezdeményezni.

„Az ok, amiért fiatalemberekkel jövök össze, hogy a korombeli vagy nálam idősebb pasik – azon kívül, hogy már mind halottak – régen nem mertek kezdeményezni nálam. A fiatalok nem ilyenek, őket olyan nők nevelték, mint amilyen én is vagyok”

– mondta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!